ITM sajtóközlemény PDF Nyomtatás E-mail
2018. június 16. szombat, 13:08

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kiadott ♠ közlemény szerint a járási hivatalok intézkedtek a laborvizsgálati listán  pirossal megjelölt, azaz nem-megfelelő játékok forgalomból történő kivonásáról illetőleg visszahívásáról. Ez ebben a formában sajtóközleménynek még elmegy, de a konkrét végrehajtás már közel sem egyértelmű. Nem tudni, hogy ki gyártotta vagy ki importálta a terméket, hol vettek mintát és ki kapta a Határozatot?

A veszélyes termékek  oldalon kellene lenni a kérdésekre a válaszoknak, de egyik terméket se sikerült itt megtalálni. A  RAPEX listára legalább egy hónapos késéssel kerül fel az EU tagországban betiltott termék, ha egyáltalán felkerül. (A közleményt június 14-én adták ki, így a termékek a Report 24-ben sem lehetnek benne.)

Tekintettel a július 1-én életbelépett adatvédelmi rendeletre (GDPR) a labor senkinek semmilyen információt nem ad ki, tehát semmi konkrétum nem nyilvános. Legfeljebb az az egy játékkereskedő ismeri a részleteket, aki a határozatot kapta. Netán neki kellene óriásplakáton, tévében hirdetni, hogy az adott termék be lett tiltva és a további részletek nálam megtalálhatók? 

Szóval a rendszer egyre inkább áttekinthetetlen és nem akar működni. Egyelőre reklamálni se lehet sehol, mert átmeneti állapot van. Egy dolog biztos, hogy a 175 járási hivatal ellenőre, kezében a listával bármikor beállíthat az illetékességi területén működő, játékot is forgalmazó üzletbe és amennyiben talál a polcon ilyen, betiltott terméket bírságot fog kiszabni.

Sz.P.T.