Aktualitások PDF Nyomtatás E-mail
2011. április 02. szombat, 09:05

A magyar uniós elnökség jegyében EU delegáció járt az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottságánál. A megbeszélésen megint szóba került, hogy "a piaci szereplőket még a hatóságnak sem feltétlenül csak büntetni kellene" . A részvevők ebben egyetértettek, sőt hazai jó példákkal is előálltak. A megyei felügyelőségek erről biztosan nem hallottak, illetve más az elvárás velük szemben, ezért a játékszakma ebből egyelőre keveset érez.

A másik delegáció a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot kereste fel. A téma nagyjából ugyanez volt. A fogyasztóvédelmi törvény módosítása fgytv már közelebbről érintheti a játékszakmát, de a változtatásokról egyelőre nem sokat lehet tudni. Egy hónappal ezelőtti hír, de érdemes odafigyelni a veszélyes játékok kiszűréséről szóló híradásra. A "legkiszolgáltatottabb" felvezetés gyanúsan összecseng a TV2 keltette Formamid hisztériával.

Sz.P.T. Mosoly